|
Ebben a korban még
nem próbál keresni, mert az eldugott
tárgyról azt hiszi, többé nem is
létezik, hiszen ő nem látja. Több
hónapnak is el kell telnie, mielőtt
megtanulja, hogy a dolgok nem így
működnek. Ezután kezdi csak el keresni
az eltűnt tárgyakat.
Fogzás
Nincs pontosan
meghatározott ideje, mikor kell
megkezdődnie a fogzásnak, de
általánosságban elmondható, hogy a
baba első foga valamikor az ötödik és
a hetedik hónap között bukkan elő. A
fogzás lezajlása is különböző; vannak
kisbabák, akik észre sem veszik, hogy
előjött a foguk, mások sok
kellemetlenséget élnek át. Egyes
vélemények szerint a fogzás mikéntje
örökletes, tehát ha partnerünk vagy mi
magunk különösen későn vagy korán
fogzottunk, akkor valószínűleg
gyermekünk is így lesz majd.
Rendszerint a nyálzás felfokozódása az
első jele annak, hogy a fogak
nemsokára áttörik a fogínyt. A
fokozott nyálzás következtében a száj
körül kisebesedhet a bőr; ilyenkor
használjunk kímélő babakrémet. A
fogzás másik jele, hogy gyermekünk
gyakorlatilag mindent, ami a kezébe
kerül és a szájába tudja gyömöszölni,
rágcsálni kezdi. Enyhíthetünk a
kellemetlen érzeteken, ha
megdörzsöljük a fogínyt az ujjunkkal
(tehetünk rá gyógyszertárakban kapható
speciális fogzást könnyítő ecsetelőt,
illetve gélt, de kiváló homeopátiás
szereket is lehet kapni), vagy adunk a
babának valami alkalmas rágcsálnivalót
(répát, rágókát, stb). A fogíny
szöveteinek gyulladása következtében a
csecsemő fogínye valószínűleg vörös és
érzékeny, mielőtt a fogak
előbukkannának. A fül elhúzása, és az
arc dörzsölése szintén a fogzás
előjele lehet, miután a fájdalomérzet
ezeknek a területeknek az idegpályáin
halad. Ez különösen akkor gyakori,
amikor az őrlőfogak bújnak ki. |