Főoldal / Az első év / A hetedik hónap

A hetedik hónap

Nagy fejlődés a bab életében, amikor megtanulja a helyváltoztatást, és ezáltal egészen más perspektívából szemlélheti a világot. Hogy erre mikor és miként kerül sor, az minden gyereknél változó. Vannak, akik négykézláb másznak, mások a hasukon csúsznak, megint mások gurulnak egyik helyről a másikra.
Úgy tartják, hogy az a gyermek tanul meg legkönnyebben járni, amelyik először mászni kezd, vagy amelyik ülő testhelyzetből a legelőbb képes magát álló helyzetbe tornászni. A hasukon kúszó és a popsijukon csúszó babák hajlamosak később elsajátítani a járás művészetét. A csecsemő lába ebben a korban már képes megtartani a testsúly egy részét, ezért kis segítséggel képes megállni. Az elkövetkező néhány hónapban gyermekünk valószínűleg azt is megtanulja, hogyan tornássza fel magát az ülő testhelyzetből, és innen már valóban nincs sok vissza addig, míg egymaga is képes megállni a lábán.

Jobbkezesség

Babánk valószínűleg ebben a korban adja első jeleit annak, hogy melyik kezét szeretné használni. Ajánljunk fel neki egy játékot, és figyeljük meg, melyik kezével nyúl utána. Ha gyermekünk rendszeresen ugyanazt a kezét használja, abból következtethetünk majdani jobb- vagy balkezességére, bár ez még közel sem jelent végleges választást. Gyakran előfordul, hogy hét hónapos korban gyermekünk nem ugyanazt a kezét részesíti előnyben, mint egyéves korában. Gyermekünk már nem a tenyere közepével ragadja meg a tárgyakat, hanem az ujjait és a hüvelykujját használja. Most, hogy már egymástól függetlenül tudja használni az ujjait és a hüvelykjét, mazsolaszemnyi tárgyakat is fel tud venni a földről, hogy megvizsgálja azokat.

Nagyjából akkor, amikor a baba jelét adja annak, hogy melyik kezét használja szívesebben, a beszédkészsége is fejlődik, és egyre többet gügyög, magán- és mássalhangzókat egyaránt használva. A kiáltások, visongások hangszíne is kezd elkülönülni, amint a baba összetett mozdulatokat tesz a nyelvével, szájával.

About admin

Érdekelhet

A tizenkettedik hónap

Ha gyermekünk még nem is jár, de a legjobb úton tart afelé, hogy az első …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük