|
|
Vízöntő

január 21. - február 19.
|
A Vízöntő baba
Az eredetiség és különbözés vágya
hamar megnyilvánul a Vízöntő havában született babánál,
aki egészében véve boldog, magabiztos, és erős vágy él
benne, hogy a saját útját járja. Őszinte tekintetű, nyílt,
impulzív természet. Nehéz fegyelmezni a kis Vízöntőt.
Rossz alvó, általában korán ébred, és idegességre utaló
jeleket mutathat. Szereti, ha körülveszik, a magányt nem
tudja elviselni. Ne erőltessünk rá semmit, mert ezzel
ellenállásra, lázadásra ösztönözzük. Sokkal jobb, ha
kedvességgel próbálkozunk. |
 |
|
A Vízöntő gyermek
Már gyermekként egyéniség, aki a
szabadság és a függetlenség híve. A szülőknek sok gondot
okozhat a makacssága, a legjobb ellenszer, ha az
ellenkezőjét javasoljuk annak, amit valóban szeretnénk.
Emellett a Vízöntő racionális gondolkodású, s érvekkel
mindig meg lehet győzni. Egyértelműen kell vele szemben
viselkedni, a kioktatást nem tűri. Jó néven veszi, ha
megbeszéljük vele a családi programot. Mindent egyedül
akar csinálni. Ez a meglehetősen önálló észjárás jele.
Egyáltalán nem viseli el, ha kényszerítik valamire.
Társaságban jól érzi magát, de olykor szüksége van arra,
hogy egyedül legyen. Barátkozó természetű, bár olykor
túlságosan naiv, hiszékeny. Hasznos lehet, ha fiatalon
bevonják jótékonykodásba, ezáltal ugyanis
kibontakoztathatja humanizmusát, amely valószínűleg
legerősebb és legjobb tulajdonságainak egyike. Ha
furcsának tartott dolgok iránt érdeklődik, akkor ne
aggódjunk, mert minden vonzza, ami eltér a megszokottól.
Hamar teremt kapcsolatot, szeret beszélni és beszélgetni,
s szenvedélyességét sem leplezi. Állandóan töpreng, hogy
hová kellene még mennie, s mi az, ami még hiányzik az
életéből. Állandóan meg akarja változtatni a világot.
Törekszik arra, hogy neki minél jobb legyen. Lázadó
természet, de ebben mindig ott van a jobbra való törekvés.
A szülőknek szem előtt kell tartaniuk, hogy a gyermeknek
valódi szükséglete a másság, ezért a merev előírásokat
követő iskola nem lesz megfelelő a számára. Ugyanúgy lehet
példás tanuló, mint fegyelmezetlen, közepes eredményt
produkáló diák. Szereti a baráti összejöveteleket, a
magasröptű eszmecserét. Hozzuk le a realitások talajára,
ugyanakkor hagyjuk érvényesülni jó tulajdonságait. Némi
erőfeszítés és önfegyelem árán jó magaviseletű lehet.
Érzelmi élete bonyolult, ennek kellemetlen következményei
lehetnek a tanulásban, ha nem figyelünk rá eléggé. Az
alkotómunkát és a természettudományos hajlamot feltétlenül
ösztönözni érdemes. Jó érzéke lehet a színjátszáshoz, de
ezt nem szabad felnagyítani.
A Vízöntő kamasz
Vitatkozónak mutatkozhat, de csak
azért, hogy bizonyítsa egyéniségét. Mindennel ellenkezik,
ami a tekintélyt, a fegyelmet jelenti. Mivel a szülők is
bizonyos tekintélyt testesítenek meg, legyünk kedvesek és
figyelmesek. Beszélgessünk vele nyíltan, hallgassuk
figyelmesen gondolatait, véleményét. Fontos, hogy
egyenrangúként kezeljük.
Jelképvilága:
Uralkodó bolygója: Uránusz
Eleme: levegő
Fém: alumínium
Drágakő: akvamarin (berill)
Kedvenc színei: acélkék, türkiz
Virág: orchidea
Erősségei:
Őszinte és hűséges
Optimista és önkritikus
Eredeti és ötletes
Független és intellektuális
Barátságos és humánus
Gyengéi:
Önfejű és kiszámíthatatlan
Állhatatlan, hangulata változékony
Különc és megközelíthetetlen
Túl idealista
Ingerlékeny, nem szereti, ha parancsolnak neki
Féktelen és lázadó
A jótündérek ajándéka:
Úgy vág az esze, mint a borotva, szereti és keresi a
békességet.
Álma:
Kibékíteni az embereket, boldognak és nyugodtnak látni a
környezetét. |