A kilencvenes évek elején a világ összes országába megérkezett az a levél, melyben a WHO és az UNICEF vezetői arra kérik a kórházakat, hogy indítsák el és patronálják a bababarát mozgalmat. Ennek alapvetően három oka volt:

• Egyrészt az egészségügyi szakemberek felismerték, hogy olyan méretű problémává vált az egészségtelen táplálkozás földünkön, amelynek valahogy gátat kell szabni.

• Másrészt az iparilag fejlett országokban egyre magasabb az allergiás megbetegedések száma, amely a megnövekedett tápszer- és tehéntej-felhasználás miatt sokszorozódik évről évre.

• Harmadrészt óriási mértékben megnőtt Afrikában és a fejlődő országokban a fertőzéses csecsemőhalálozás, hiszen ha hozzájutnak a tápszerhez, azt is csak fertőzött vízzel tudják hígítani.

Mindhárom tényező orvosolható, és a riasztó számadatokat csökkenteni lehet a hagyományos gyakorlattal, a szoptatással.

2001 januárjában tizenhatezer bababarát kórház címmel rendelkező szülészeti intézmény működött a világ 132 országában. Hazánkban a 100 szülészet közül 9 nyerte el a címet: a debreceni női klinika, a győri, a salgótarjáni és a miskolci megyei kórház, az esztergomi és miskolci városi kórház, a budapesti MÁV-Kórház, a Szent István és a csepeli kórház (amelyet 2003. szeptemberében bezártak).

Összehasonlításként: Svédországban minden szülészet elnyerte a bababarát címet. Kanadában több kórház is teljesítette a cím eléréséhez szükséges 10 lépést, mégsem kaphatták meg a címet, mert ingyenes tápszermintákkal, illetve leszállított árú tápszerekkel látták el az újszülötteket.

A bababarát kórház mozgalom kissé megtorpant az utóbbi időben, rég nem nyerte el újabb kórház a kitüntető címet. Ennek több oka is van. Az egyik, s talán legfontosabb, anyagi természetű. A tápszergyárak ugyanis gyakran ajánlanak fel anyagi segítséget a kórházaknak, szponzorálják a tudományos rendezvényeket. Bababarát kórház nem fogadhat el ilyen segítséget. Más forrásokat persze nehéz találni, de korántsem reménytelen. Másik fő ok az, hogy a jelentkező kórházi osztályok dolgozói maguk sem tudják, milyen nagy fába vágták a fejszéjüket. Nem elég a babaágyat az anyáé mellé állítani. Ahhoz, hogy optimális feltételeket teremtsenek egy szülészeti osztályon a szoptatáshoz, elsősorban nem a berendezést, hanem az összes dolgozó szemléletét kell megváltoztatni. Ez nem megy egyik napról a másikra. Kérdésként merülhet fel, hogy vajon a kismamák mennyire vallják magukénak a bababarát elveket. Úgy tűnik, hogy az anyák a tájékoztatás hiánya miatt nem szeretnének együtt lenni a babájukkal. Azokban a városokban, ahol a kórház rendszeresen meghívja a védőnőket továbbképzésre, a kismamák már a terhesgondozás során azonosulnak a bababarát elvekkel, talán fel sem merül bennük, hogy jobb lenne, ha a várva-várt kisbabától néhány szobányi távolságban töltenék el a szülés utáni első napokat.

A bababarát kórház kritériumai között szerepel: minden újszülöttnek lehetőséget kell adni arra, hogy az édesanyjával közvetlen bőrkontaktusba kerüljön a szülés utáni első félórában és szophasson, ha akar. Minél hosszabb ideig marad így anya és gyermeke, annál mélyebb gyökereket ereszt a korai kötődés. Aki spontán születik, a mama meztelen mellkasára kerül, akár még a köldökzsinór átvágása előtt is. A lényeg az, hogy a baba hátát, illetve kettejüket együtt takargassák be, jó meleg, száraz takaróval. Erre lehetőség is nyílik abban a megfigyelőhelységben, ahol a szülést követően két órát tölt a család. Ez az úgynevezett „kengurumódszer”, amelyet ugyan elsősorban koraszülöttek esetén vizsgált és ajánl a WHO, de egészséges kisbabáknál legalább annyira fontos. A kitűzött cél, hogy szülészeti intézményből való távozás után a mamák megszilárdult önbizalommal, eredményesen tudják babájukat szoptatni. Az ezt elősegítő korházi gyakorlat szellemisége közeli rokonságban áll a gyengéd, családcentrikus szülészeti megoldásokkal.