Főoldal / Nyaralóhely / Tésenfa – Csiribiri Baba- és Gyermekbarát Családi Üdülőpark

Tésenfa – Csiribiri Baba- és Gyermekbarát Családi Üdülőpark

Átélhetjük-e ismét – immár gyermekeinkkel nyaralva – mindazt a jót, amit akkor éreztünk, amikor mi magunk nyaraltunk nagymamáéknál? Gyermekkorunk e kincsei átadhatók-e gyermekeink számára úgy, hogy közben családunk olyan helyen üdülhet, amelyet kifejezetten a gyermekes, sőt kisbabás családok kedvéért hoztak létre és láttak el minden felszereléssel? Hol van az a hely, ahová a szüleinket is nyugodt szívvel elengednénk üdülni gyermekeinkkel, mert tudjuk, hogy a házigazdák úgy törődnek velük, mintha sajátjaik lennének? Ez a hely – Pécs és Harkány közelében – a Csiribiri Családi Üdülőpark Tésenfán, a maga három új építésű, tájjellegű házával és egyhektáros kertjével!  A házak lakóterei tágasak, az egyik ház 80, a másik kettő 60-60 négyzetméteres – tehát nagyobb családok (6 fő) számára is ideális méretűek. Két teljesen elválasztott hálószobájuk van, amelyekben a rácsos- vagy egy harmadik ágy is bőven elfér anélkül, hogy zsúfolttá válnának. WC-jük és fürdőszobájuk teljesen szeparált, az utóbbiba pelenkázóasztalt építettek be.
Jól felszerelt kiskonyhájukat olyan eszközökkel és berendezésekkel is ellátták, amelyek bébitáplálék készítéséhez szükségesek (mint például az üvegreszelő és a mikrosütő). Kényelmes nappali-étkező traktusukat padkás tapasztott kályha díszíti, ezzel is megteremtve a családi beszélgetések meghittségét. Az aprónép kedvéért pedig bili, gyermekülőke a WC-hez, fürdetőkád, gyerekágy, zsámoly, szoptatóspárna, pelenkaszárító, biztonsági konnektordugók, etetőszék, babaétkészletek szintén a házak alapfelszereltségéhez tartoznak.

About admin

Érdekelhet

Palkonya –  vendégház

Ez a vendégház a Villány-Siklósi Borút legszebb falvában, Palkonyán található. A vendégház 2005 júliusában nyílott, …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük