| |
|
 |
Mese a levesről és a főételről
A szoptatás elején zsírszegény, de cukorban
(laktóz) gazdag a tej, míg a szoptatás második felében sűrű,
laktató: bővelkedik fehérjében és zsírban. A szopás során ürülő
első tejet könnyű leveshez, míg a hátsó tejet tartalmas második
fogáshoz hasonlíthatjuk. Ha mindkettőből megfelelő mennyiséget kap
a baba, a szomját is oltja, és jól is lakik. Ám képzeljük el, hogy
egész nap temérdek levest tálalnak elénk. Hiába eszünk belőle
sokat, éhesek maradunk. Így járt a kis Réka is. Eszter a
szokásosnál bővebb tejű anya, ráadásul a fejéssel még több tej
termelésére késztette a szervezetét. Ha több a tej – több az első
tej is, a baba pocakja már ezzel tele lesz, alig fér bele a gazdag
hátsó tejből. Hamar megéhezik, ám megint az első tejjel kell
beérnie, és így tovább. Ebből következik, hogy nem gyarapodik
megfelelően, nyugtalan, puffad, hasmenése van. A túl sok laktóz
ugyanis hashajtó hatású.
A megoldás természetesen nem az, hogy tápszert adunk a babának.
Változtatni kell a szoptatási gyakorlaton annak érdekében, hogy
Eszter szervezete éppen annyi tejet termeljen, amennyi a babának
kell. |
|
Csak fokozatosan!
A cél tehát a tej mennyiségének csökkentése. Nagyon fontos, hogy
lassan haladjunk, ellenkező esetben tejcsatorna-elzáródással,
mellgyulladással tetézhetjük a problémát, de a tej erőteljes
apadása is bekövetkezhet.
Az első lépés, hogy próbáljuk meg a
szoptatást mindkét fél számára kényelmessé tenni. A
tejtúltermeléssel együtt jár, hogy a tejleadó reflex túl erős: a
baba szájába ömlik a tej. Emiatt kapkodja a fejét Réka szopás
közben. A szoptatási testhelyzet változtatása sokat segíthet.
Eszternek azt tanácsolhatjuk: próbálja ki, hogy a fotelben
hátradől, és a babát szinte függőlegesen a mellkasára fektetve
szoptatja. Háton fekve is szoptathat, de azt is megteheti, hogy
ülve, hónaljtartásban teszi mellre Rékát, úgy, hogy a baba feje
magasabban legyen a testénél. Így a kicsi könnyebben tud nyelni,
nem ömlik olyan erősen a szájába a tej. Megoldható az is, hogy a
tejleadó reflex idejére leveszi a babát a melléről, illetve az
is, hogy egy-két perces fejéssel kiváltja a reflexet, és a
kicsit csak akkor teszi mellre, amikor a tej már nem áramlik
olyan erősen. Ez persze próbára teheti a baba türelmét.
Szoptatás közben is érdemes böfiztetni! Ne ijedjen meg a
bukástól, ez ebben a helyzetben természetes!
A második lépés a szoptatási „menetrend”
átalakítása. Ha eddig rendszeresen fejt, most ne hirtelen hagyja
abba, hanem úgy, hogy fokozatosan (alkalmanként 10-20 grammal)
csökkenti a kifejt tej mennyiségét.
Ha a baba megéhezik, tegye mellre, és hagyja, hogy addig
szopjon, ameddig csak akar. Böfiztesse meg, de utána ne a másik
mellére tegye át, hanem az elsőn folytassa a szoptatást. Ezzel
megadja az esélyt, hogy a baba elegendő hátsó tejhez jusson. Ha
a baba egy-két órán belül újra szopni akar, megint az első
mellével kínálja, a másikból fejjen egy keveset, csak annyit,
hogy megkönnyebbüljön. Ezzel a módszerrel egy-két hét alatt
eljuthat oda, hogy csak annyi teje lesz, amennyire szükség van. |
|
Minden cseppje kincs!
Sokan úgy gondolják, hogy bűn lenne
csökkenteni a tej mennyiségét, hiszen rengeteg kisbaba vár
országszerte gyűjtött anyatejre. Ha tejet akar adni, fejjen
továbbra is – de ne mindig szoptatás után, mert akkor a hígabb
első tej jut a babának, és a dúsabb az anyatejgyűjtőbe. Ez
természetesen csak akkor fordul elő, ha nagy a lefejt mennyiség.
Beoszthatja, hogy szoptatás előtt és utána is fej egy kicsit,
vagy úgy is alakíthatja, hogy egyszer szoptatás előtt, máskor
szoptatás után fej.
Meddig lesz tejem?
A szoptatás befejezése után nagyjából
negyven napig még természetes, hogy néha tejfolyást
tapasztalunk, és szinte biztos, hogy pár csepp tejet ki tudunk
préselni a mellbimbóból. Ha a tejtermelés tovább is fennmarad,
és ehhez menstruációs zavar is társul, jó orvoshoz fordulni.
Lehet, hogy az agyalapi mirigy vagy a pajzsmirigy működési
zavaráról van szó, ami – amellett, hogy a fönt leírt kellemetlen
tüneteket fönntartja – a mirigyek alaki elváltozását okozhatja.
A vizsgálat vérvételből áll, a kezelés gyógyszeres – illetve
nagyon előrehaladott állapotban műtétre is sor kerülhet. Ha a
fehér tej helyett barnás-zöldes folyadék ürül a mellből, ez a
szövetek jóindulatú elváltozására utal, ilyenkor orvoshoz kell
fordulni.
Dr. Kovács Judit neonatológus, nőgyógyász szakorvos, Sződy Judit
szoptatási tanácsadó |
 |
|
|