Tíz hónaposan nemcsak, hogy szívesen játszik velünk gyermekünk, de valósággal megszakad a kacagástól egy-egy jól sikerült tréfája után. Azt is észrevehetjük, hogy bizonyos dolgainktól nevetőgörcsöt kap. Ha például hirtelen felbukkanunk az ajtó mögül határozott “kukk!” felkiáltással gyermekünk még meg is tapsolhatja mutatványunkat, és a sokadik próbálkozásunkat is ugyanolyan lelkes kurjongással jutalmazza. Ebben a korban gyermekünk már szívesen incselkedik velünk, például felkínál egy játékot, majd mielőtt elérnénk, elrántja. A hagyományos mondókák és játékok kiválóan alkalmasak arra, hogy lekössék gyermekünket. Nagy valószínűséggel ekkorra éri el azt a kort, hogy egyszerre nem csak egy dologra képes összpontosítani, és ezt a készségét azzal is fejleszthetjük, ha új tárgyakat mutatunk neki, és közben elmondjuk róla a tudnivalókat. Kitűnő módja ez a tudás átadásának, miközben élvezetesé tesszük a baba számára a tanulást.
[ads1]
A társas élet szabályai
Amellett, hogy bámulatos humorérzékkel és mobilitással bír, a baba hihetetlen kitartással és tehetséggel sodorja bajba magát. A kíváncsisága egy sor veszélyes dolgot szül, ezért állandóan résen kell lennünk. Babánk ugyanakkor hatékony kommunikációs eszközt is lát abban, hogy a megmentésére tett erőfeszítéseinkkel különféle válaszreakciókat csal ki belőlünk. Éppen ezért hamar felmerül bennünk, hogy nem ártana valamiféle fegyelmet erőltetnünk csemeténkre. A fegyelem kialakításakor elsősorban a jó és a rossz fogalmának megértetését kell kitűznünk célul. Bár ez igen hosszadalmas és nagy türelmet igénylő feladat, ne adjuk fel azonnal, ha első kísérleteink kudarcba fulladnak. Hiszen ezzel segítünk gyermekünknek mihamarabb megszerezni az önuralmat, és így tudjuk megmutatni neki, hogy rajta kívül más is létezik.
Fontos megtanítani rá, hogy a baba nem lehet rossz, ugyanis egyszerűen képtelen különbséget tenni jó és rossz között. A gyermek a felnőtteket megfigyelve ismeri meg az őt körülvevő világot. Ha már ebben a korban bevezetjük a dolgok jóságának és rosszaságának fogalmát, megtesszük az első lépést afelé, hogy a természetszerűleg énközpontú babából előbb-utóbb törődő és másokra fogékony kisgyermek legyen. A leghatékonyabb nevelés ezért se nem túl engedékeny, se nem túl szigorú. A gyermek mindkét szélsőség estén érezheti úgy, hogy nem szeretik. Olyan határokat és szabályokat kell felállítanunk, melyek igazságosak, és határozottan, de szeretettel terelik adott irányba gyermekünk fejlődését. Soha ne fenyegessük szeretetmegvonással, mert ez káros hatással lehet önbecsülésére, és gyermekünknek mindig fontos tudnia, hogy szeretik, még ha nem is helyeslik a viselkedését.
Soha ne pofonnal érjük el a kívánt eredményt! A rosszalkodó gyermek megnevelésére semmiképp sem ez a célravezető megoldás, és számos negatív kihatást gyakorol – így agresszivitásra tanítja a gyermeket, és azt tudatosítja benne, hogy az erőszak a leghatékonyabb eszköz a viták lezárására és a célok elérésére.
