Gyermek tervezés - Szülés - Baba nevelés

Szauna – Orvosi tapasztalat

0

Nobel-díj az eredményes hőterápiáért

A meleg jót tesz, segít a gyógyulásban. Ezt már 5000 évvel ezelőtt is tudták. Köveket melegítettek, és a kövekkel telerakott gőzfürdőben izzadtak egészségükért. Milyen kellemesnek érezzük a Nap melengető infravörös sugarait is! A strand homokja melegíti a talpunkat vele – így élvezhetjük a kellemesen egyenletes meleget. Az infravörös hőkabin a legoptimálisabb módon hozza otthonunkba a természet erejét. Csak dugja be a dugót a konnektorba, melegítse elő néhány percig a kabint, majd üljön be 20-30 percre.

A Kínából származó, 3000 éves hagyománnyal rendelkező kézrátételes gyógyítás alapjait ugyancsak az ember természetes infravörös sugárzásának gyógyító hatása képezi. A természetgyógyászat atyja, a Kos szigetéről származó Hippokratész 2500 évvel ezelőtt a lázat a szervezet betegség elleni gyógyító mechanizmusának nevezte, amely őszerinte tűzként tisztítja meg a testet. „Adjátok nekem az erőt, hogy lázat hozzak létre, és minden betegségetekből kigyógyítalak titeket!” – írta ugyanebben az időben Parmenides görög orvos. Az újabb kori történelemben 1866-ig nyúlik vissza a rákbetegek lázas állapot előidézésével történő kezelésének eredete. A súlyosan előrehaladott fertőzéses betegségek eredményes lázterápiájáért ítélték oda 1927-ben az orvosi Nobel-díjat.

Ezért az emberek időtlen idők óta próbálják a meleget testükbe vezetni. Kőkorsóval, felforrósított téglával, melegvizes palackkal, elektromos párnával, vagy infravörös sugarakkal.

Aki otthonában rendszeresen használja az infravörös hőkabint, nem betegszik meg csip-csup fertőzésektől. Az infravörös sugárzás minden szervünk vérkeringését javítja. A megfelelő vérkeringés pedig az egészség előfeltétele. A kihűlés veszélyét csökkentjük, ezáltal megelőzzük a megfázást. Az Európa-szerte ismert rostocki LaboTech Intézetben 50 kísérleti személyen végeztünk részletes vizsgálatokat ebben a tárgykörben.

Megdöbbentő kísérleti eredmények
A páratlan kutatási program eredményei megdöbbentőek. Az általunk használt AktiVit infravörös hőkabinban már háromszori használat után az ellenálló-képesség és a szervezet méregtelenítési teljesítményének jelentős javulását tapasztaltuk. Testünk felülete, a közel 2 négyzetméter nagyságú bőr az immunológiai folyamatok javítására szolgál. A kezelés következménye a fehérvérsejtek és a makrofágok számának emelkedése, azon vértestecskéké, melyek segítőkész rendőrként mellénk állnak a betegségek elleni küzdelemben.

Legfontosabb felfedezésünk a szervezet úgynevezett redoxpotenciáljának befolyásolása az infravörös sugárzás segítségével. Az emberi életfolyamatok számára káros, ellenőrizetlen oxidációs reakciókat leépítjük – ez az úgynevezett oxidatív stressz, a mérgező reakciók, az életfolyamatok bionegatív oxidációja. Ebből kifolyólag az infravörös hőkabin rendszeres használata kiváló házi gyógymód minden olyan megbetegedés ellen, melyek a tudomány mai állása szerint a szabadgyökökre vezethetők vissza, azok minden mérgező, oxidatív reakciójával együtt. Ezek pedig napjaink leggyakoribb, elsősorban krónikus betegségei.

Előkészületben vannak az infravörös hőkabinban történő izzadásnak a test antioxidatív szabályozómechanizmusára való hatékonyságával kapcsolatos vizsgálati eredményeinkről szóló, 21 vizsgált vérjellemző alapján összeállított tudományos publikációink.

Ki az, aki manapság úgy igazán egészséges? A premorbid, vagyis betegséget megelőző állapotokban, az első működési zavarok fellépése esetén, melyek később veszélyes betegséggé fejlődhetnek, ajánlatos az infravörös hőkabin alkalmazása. Természetesen kizárólag a kezelőorvossal történő egyeztetés után.

Reuma, krónikus izomfájdalom, hátfájás

A reuma minden krónikus válfaja esetén – hátfájás, ízületi fájdalmak, feszülő izmok -, ízületi megbetegedések, kopásos ízületi betegség, krónikus izomfájdalom esetén, melynek során a beteg fájdalmat érez a kötőszöveti izomzatban, ajánlott az infravörös hőkabin használata. A mozgékonyság javul, a fájdalom enyhül.

Szív- és érrendszeri- és tüdő-megbetegedések

A vérkeringési zavarokkal kísért szív- és érrendszeri megbetegedések, labilis magas vérnyomás, de akár a túl alacsony vérnyomás esetén, tüdő-megbetegedéseknél, mint pl. a krónikus hörghurut, tüdőasztmánál az érintettek javulást várhatnak az általunk alkalmazott AktiVit-infravörös hőkabinban való izzadástól. A vérkeringés javítása a letapadt nyákkal járó krónikus hörghurut betegségében segíti a nyákleválást.

Anyagcsere-megbetegedések

Az anyagcsere-megbetegedések igen elterjedtek manapság, ide tartozik például a megnövekedett vércukor-értékkel járó cukorbetegség, a megnövekedett koleszterin-értékkel járó zsíranyagcsere-zavar, illetve a megnövekedett húgysav-értékkel járó köszvény. Az infrasugárzás által keltett rendszeres izzadás – noha az anyagcsere által szabályozott krízishelyzetekben nem – javíthatja az anyagcsere állapotát.

Fejfájás, migrén, orrmelléküreg-gyulladás
A vérerek szűkülete által előidézett görcsös fejfájás esetén segít az infravörös hősugárzás, migrénnél ugyancsak, de elsősorban a krónikus orrmelléküreg-gyulladásnál, a krónikus nátha esetében. Már néhány alkalom a kabinban könnyebbséget hozhat. Egy nemzetközileg ismert amerikai rákkutató lelkesen számolt be saját tapasztalatairól.

A bőr egészségesebbé és fiatalabbá válik

Ne csupán jelentéktelen, eső és napfény ellen védő kabátként tekintsünk bőrünkre, hanem úgy, mint testünk egyik legfontosabb szervére, melynek szakadatlan tevékenysége és hasznos mivolta nélkül sem az egészség, sem pedig a hosszú élet nem adatott volna meg nekünk.

Christoph Wilhelm Hufeland, a nagy porosz orvos és egészségreformer azt akarta mondani ezzel a felhívással, hogy a bőr aktív működése, annak egészségünkre való létfontosságú jelentőségével sokkal nagyobb figyelmet érdemel. A bőr felelős a méregtelenítő kiválasztásért, a vérkeringésen keresztül a hőszabályozásért, az idegi ingerek felvételéért és továbbításáért. Határoló vonal és védőgát a környezet felé, hiszen képes távol tartani a baktériumokat, a hőséget és a hideget.

Olyan bőrbetegségek, mint például a pikkelysömör, ekcéma, akné, allergiák, szklerodermia esetén az infravörös hőkabinban történő izzadás javulást hozhat; vonatkozik ez a bőr általános ápolására is. A bőrt az infravörös hőkabinban történő rendszeres izzadás során méregteleníthetjük. Szebb, selymesebb, fiatalosan feszes bőrünk lesz, mely puha és lágyabb tapintású. A bőr megfelelő vérkeringése a legjobb szépítőszer. A bőr öregedési jeleinek megjelenését késleltethetjük, a bőr megtisztul a szennyeződésektől, az elhalt hámsejtektől. Az arcszín ragyogóvá válik.

Bőrbetegségekben szenvedők, illetve olyanok számára, akik szemléletes okokból nem akarnak nyilvánosan izzadni, az infravörös hőkabinban való otthoni izzadás igen ajánlott.

A környezet-egészségügyi orvoslás gazdagodása
Vizsgálataink az infravörös sugárzásnak a test méregtelenítésére tett kiváló hatását eredményezték. Olyan betegeink, akik szervezete szénhidrogénekkel, toxikus nehézfémekkel szennyeződött, és akik legtöbbször lecsökkent fizikai és pszichikai terhelhetőséggel bírnak, az infravörös hőkabin száraz melegét jobban viselték, mint a hagyományos izzadást. Ugyanez érvényes a dialízises betegeknél is, tehát azoknál, akiknek mesterséges vesére van szükségük.

Fontos a folyadékfogyasztás – napi 2 liter

Az optimális méregtelenítéshez és az infravörös hőkabinban történő izzadás megfelelő biológiai hatékonysága érdekében nagyon fontos, hogy mindennap megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszunk. A javaslat szerint legalább 2 litert kell meginni minden nap; akkor iszunk eleget, ha vizeletünk legalább naponta egyszer víztiszta.

Sokkal többről van tehát szó, mint csak arról, hogy az izzadást elősegítjük a nagymennyiségű folyadék fogyasztásával. És mit igyunk? Ihatunk egyszerűen csapvizet, ásványvizet vagy gyógyvizet, szénsavmentes italt, de legalábbis enyhén szénsavast.

De lehet az italunk tea is, mint például a csalántea, zsurlófű-tea, nyírfatea, zöld zabtea, zöld tea.

Sportolás előtt és sportolás után

A 20-as és 30-as években a finn futóbajnokok, élükön a futócsoda Paavo Nurmi-val, megdöbbentették a nemzetközi sportvilágot. Versenytárs nélkül birtokolták ebben az időben a közép- és hosszútáv trófeáit. Felfedezték a finn szaunát – a finn futók nagyszerű teljesítménye révén. Az 1936-os berlini olimpiára ezért szaunákat is beszereltek.

Számos sportoló és versenysportoló számára ma már magától értetődik, hogy az infravörös hőkabint használja szaunázáshoz. A versenyre való felkészülési szakaszban lazításhoz, az izmok, kötőszövetek és ízületek ellazításához, azáltal, hogy a felületi, de visszaverődéses alapon a mélyebben található izomszakaszok felmelegedése és vérellátásának javítása által. Az inak, szalagok és izmok jobb nyújthatósága a sportolást megelőző rendszeres felmelegítésnek köszönhetően csökkenti a sérülésveszélyt. A sportoló a kabinban történő izzadást a vérkeringés működésének javítására is használhatja, a szívműködés optimalizálása érdekében. A test folyamatos edzettsége is hasznára válik a sportolónak.

Az infravörös hőkabin alkalmazása a sportterhelés után jobb és gyorsabb regenerációhoz, illetve a salakanyagok és a tejsav kiürítése által az izomláz megakadályozásához vagy csökkenéséhez vezet. Az izomfeszültségek enyhülnek vagy el is tűnnek. Ez fájdalomcsökkenést is eredményez.

Az infravörös sugárzás alkalmazása a rák elleni harcban

Az infravörös sugárzás vizsgálataink során felfedezett, nem várt mértékű méregtelenítési- és immunrendszer-erősítő hatása indokolja az infravörös hőkabinok egyre növekvő alkalmazását a rák elleni harcban is – úgy a megelőzésben, mint az utókezelésben egyaránt.

A megelőzésben a test ellenálló-képességének növelése a cél a rák kialakulásának elkerülése érdekében.

Az utókezelésben a rákos beteget tudományosan megalapozott méregtelenítő program keretében szabadítják meg a szabadgyökök terhelésétől, illetve azoknak a tumor agresszív, magas sugárdózisokkal történő kezelése, és a rák elleni kemoterápia miatt adagolt sejtmérgek következtében fellépő bionegatív mérgező hatásától.

August Bier professzor, greifswaldi sebész a 20-as években ismertette a láz előnyeit a spontán sebgyulladások esetén és mellrák-daganatok operációi után. Kiújult daganat megjelenése ritkábbá vált.

Az eredményes rákterápia alapja a hagyományos műtéti, sugárkezeléses és kemoterápiás kezelés. Az infravörös hőkabinban történő izzadás – amennyiben a terápiába beilleszthető és azzal összeegyeztethető – a rákbetegek átfogó kezelésének kiegészítő módszerének egyik alkotóeleme lehet.

Utókezelés és rehabilitáció

A szívinfarktust követő utókezelésben már 6-8 hét elteltével, az első rehabilitációs időszakban beilleszthető az infravörös hőkabinban történő szaunázás az orvosi programba. A szívkoszorúerek kitágítása által a szív megfelelőbb vérellátást és tápanyag-utánpótlást kaphat.

A krónikus gyulladások az infravörös hőkabinban történő izzadás segítségével akut, tehát a szervezet által felismerhető módon, a test saját ellenálló-képességének javítása által gyógyíthatók. A balesetek utókezelése során fellépő nem zavartalan sebgyógyulás, illetve spontán sebgyulladások esetén már ismerjük a láz jótékony hatását.

A dialízisre szoruló betegek, tehát akiknek mesterséges vesére van szükségük, illetve azok a betegek, akiknek a szervezete mérgező anyagokkal terhelt, a maguk lecsökkent fizikai és pszichikai terhelhetőségével együtt, a legújabb vizsgálati eredmények alapján jobban elviselik a hőkabin infravörös sugárzását, mint a hagyományos izzadást.

Az idősebbek számára áldás

Az infravörös hőkabin használatával kapcsolatosan nincsenek életkorbeli korlátozások. A legjobb természetesen az, ha már gyermekkorban, ifjúkorban vagy akár a középkorú emberek is elkezdik a szaunázást.

Különösen az idősebb emberek keresik a meleget és van szükségük arra. Az infravörös hőkabinban történő izzadás legkésőbb 30 perc elteltével a testhőmérséklet kb. 0,5°C-os emelkedéséhez vezet, 60 perc után tehát 1°C-kal emelkedik a testhőmérséklet, tehát 36,5°C-ról 37,5°C-ra, de legfeljebb 38°C-ra. Ekkor a test központi hőmérséklete kiterjed az egész testre, a test középponttól legtávolabb eső részeire is, melyek általában csak 30°C-osak. A hideg lábak, a hideg kezek felmelegszenek, elérhetik a testhőmérsékletet.

Az infravörös hőkabin esti használata megkönnyíti az elalvást, és javítja az éjszakai nyugalmat, elősegíti a mély alvást, javítja az alvás minőségét.

A reggeli szaunázás megkönnyítheti és aktiválhatja az előttünk álló nap elindítását. Erről is számos infrakabin-használó számolt be.

Nem lehet eléggé kihangsúlyozni az infravörös sugarak hatásának általános közérzetre és kedélyállapotra való pszichohigiéniai jelentőségét. Egészen újfajta életérzés vett rajtam erőt – halljuk gyakran a hőkabin használata után.

Az infravörös hőkabin az öregedés elleni programban

Generációink magasabb várható élettartamát szükségszerűen a krónikus betegségek számának növekedése kíséri, melyek csorbítják az egészségi állapotot és életkilátásokat. Ilyen esetekben a kabin csodákra képes. Kutatási eredményeink szolgáltatják a magyarázatot erre a jelenségre. Bevonhatjuk a kezelést az öregedés elleni programba.

A kabin minden egyes használata után úgy érezhetjük, mintha újjászülettünk volna. A test és lélek megtisztul. Ezek az infravörös sugarak érzékszerveinkre és a vegetatív, tudatalatti idegrendszerünkre való távolabbi hatások. A vérkeringés javítása minden szervünkben és az ellenálló-képesség növelése természetesen különlegesen nagy jelentőséggel bír az idős emberek esetében. Az izom- és ízületi fájdalmak csillapodnak, a testi mozgékonyság is javul. A kor előrehaladtával csökkenő sejt-anyagcsere felgyorsul, a bőr jobb vérkeringése megfelelőbb sejtellátást, ezáltal pedig fiatalosabb külsőt eredményez. A szövetek infravörös hőkabinban történő izzadás általi rendszeres víztelenítése és méregtelenítése megakadályozhatja a betegséget okozó anyagok felhalmozódását. A megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztásáról és a víztiszta vizelet fontosságáról már említést tettünk.

A szív megterhelése semmiképpen nem jelentős mértékű. Ennek megállapítására bemutatjuk egy 64 éves kísérleti személyen, a 70°C-os hőmérsékletű hőkabinban 25 perces tartózkodás során végzett kísérleteink biometrikus eredményeit. Még a korlátozott teljesítményű szívvel rendelkező időseknél is feltételezhető a megfelelően adagolt izzadás eredményessége, hiszen javul a szívkoszorúerek vérellátása. Kivételt képeznek ez alól a súlyos szív- és érrendszeri betegségben szenvedők.

Még egyszer kihangsúlyozzuk: a kezelést igénylő betegségek esetében minden esetben szükséges a kezelőorvossal történő konzultáció. Tanácsait el kell fogadni és be kell tartani.

Összhangban a természetgyógyászattal

Az infravörös hőkabinban történő izzadás elviselhetősége a kabin levegőjének teljes szárazságának a következménye. Emiatt a magasabb hőmérsékleteket is – 70°C és 80°C – elviselhetőnek, sőt, kellemesnek érezzük.

Fejfájás nélkül hagytam el a kabint – általában ezzel a kijelentéssel jönnek ki az emberek a kabinból az infra-izzadást követően.

Az infravörös kabinban történő izzadás egészségünkre való sokrétű pozitív hatása teljes összhangban áll a természetgyógyászattal. Ezek a hatások a test szabályozó mechanizmusának élénkítéséből erednek, egy nem meghatározható gyógymód alapján. Az eljárás segíti a szervezetet abban, hogy a betegséggel fenyegető állapotokat saját maga hidalja át – az immunrendszer ösztönzésével, az ellenálló-képesség növelésével, az öngyógyító erők felszabadításával, illetve a testfunkciók összhangba hozásával. Mindent egybevetve, a stressz leépítésében – hiszen erre van a legnagyobb szükségünk.

Infravörös-C-sugárzás

Az AktiVit-hőkabin infravörös sugárzásának semmi köze a röntgensugárzáshoz, az ultraibolya sugárzáshoz, a mikrohullámú sugárzáshoz vagy a radarhullámokhoz.

Az elektromágneses spektrumban ezek a sugarak a látható fény tartományának hosszúhullámú végén helyezkednek el.

A következő ábra azt mutatja, hogy az infravörös sugárzás infravörös-A-, infravörös-B- és infravörös-C-sugárzásra osztható. Az általunk alkalmazott AktiVit infravörös-hőkabinban infravörös-C-sugárzást alkalmazunk.

Az infravörös hőkabinok fizikai-műszaki kérdéseiről szóló tudományos publikáció jelent meg 2000 végén a nemzetközileg ismert Onkológiai Folyóiratban (Journal of Oncology).

Leave A Reply

Your email address will not be published.