Eredetileg életmentő műtét volt, ma már arra is találnak módot, hogy a páciens kérésére végezzék el. Világszerte heves viták kerekednek arról, jól van-e így. A szakembereket és a kismamákat egyaránt élénken foglalkoztatja, hogy miért és mikor kerüljön sor császármetszésre.
Lehet, hogy ez a jövő útja? Száz év múlva már csak véletlenül fognak természetes úton szülni a nők? Egyes jelenségek egyértelműen arra utalnak, hogy tovább fog növekedni a műtéti szülések aránya, holott már jelenleg is ott tartunk, hogy a kórház típusától függően minden harmadik-negyedik kismama császárral szül.
A közgondolkodásban egyre elenyészőbbek lesznek a műtéttel járó kockázatok. Egy német magazin szüléssel foglalkozó különszámában például a császármetszésről szóló képriport műtétet ábrázoló fotóján egyetlen csepp vért sem láthatunk. No, nem mintha a német kismama ereiben vér helyett víz csörgedezett volna, a „csúnya”, „ijesztő”, nem eléggé mutatós részleteket a fotólabor gondos szakemberei tüntették el. Nem egyéni túlbuzgóságból, hanem azért, mert sokan ilyennek szeretnék látni ezt a folyamatot: tisztának, kiszámíthatónak, szakszerűségről tanúskodónak (legalább négy műtősruhába öltözött szakember szorgoskodik a kismama körül). Az, akit operálnak, szinte eltűnik a leplek alatt, ő maga semmit sem lát abból, ami történik.
Melyik jobb és mennyivel?
Szülés vagy császár? A vita lassanként már nem is arról folyik, hogy milyen szövődmények esetén végezzenek császármetszést, hiszen az úgynevezett elektív, vagyis megelőző császármetszés vezérgondolata a következő: minden olyan esetben ez a megoldás választandó, amikor a műtéttől jobb eredmény várható, mint a hüvelyi szüléstől. Kimondva-kimondatlanul inkább arról van szó, hogy sokan valójában biztonságosabb megoldásnak tartják a műtétet, mint a ki tudja, milyen kimenetelű, ki tudja, meddig húzódó természetes szülést. Egy angliai felmérés során nőgyógyásznőket kérdeztek arról, hogyan szeretnének szülni abban az esetben, ha nem lép fel semmilyen szövődmény. 31 százalékuk császármetszést választott volna! Amikor ugyanezt a kérdést norvég nőgyógyásznőknek tették fel, csupán négy százalékuk választotta volna önként és orvosi indok nélkül a császármetszést – ám Norvégiában világviszonylatban is alacsony a császármetszések száma.
Érvek és ellenérvek
Egyre több orvos hangoztatja azt a meggyőződését, hogy a választást – abban az esetben, ha egyébként szövődménymentes a folyamat – a szülő nőre kell bízni, hiszen semmiképpen sem volna okos dolog akarata ellenére kínlódásra, rettegésre kényszeríteni. De ő vajon tisztában van-e azzal, hogy mit választ, ha császármetszés mellett dönt? Az előbb említett német magazin cikkében például a műtét előnyeit-hátrányait mérlegelik, érdemes néhány érvet idézni! A császár egyik óriási fegyverténye az, hogy nem végeznek gátmetszést a kismamánál, sőt a magzat fejének nem is kell a hüvelyen áthaladnia, így a végbélig húzódó gátrepedés (egyébként elenyésző) kockázatát sem kell vállalnia. A kismama ráadásul fájdalmat sem érez, s ez érzékeny nőknél igenis szempont. A medence izomzata messzemenően megkímélődik, míg a szülés velejárója a későbbi vizelettartási nehézség és a hüvely túlzott tágassága. A természetes szülés a baba számára a cikk írója szerint kockázatosabb, mint a császármetszés.
Az érem másik oldala is elgondolkodtató: a gátmetszés helyett tizenöt centis, többrétegű hasi seb, s míg a műtét valóban fájdalommentes, utána jó néhány keserves nap és hét várhat a kismamára. Ami a babával kapcsolatos kockázatot illeti: császármetszés után, mivel nem préselődik keresztül a szülőcsatornán, gyakoribbak a légzési nehézségek – bár komoly probléma azért manapság már ritkán fordul elő –, ezenkívül számolni kell a műtét alatt kapott gyógyszerek babára gyakorolt hatásával is. Ugyanakkor tény, hogy a császármetszések számának megsokszorozódása egyáltalán nem csökkentette az oxigénhiányra visszavezethető idegrendszeri károsodások arányát a kisbabáknál. Valószínűleg azért, mert ezek a károsodások többnyire nem a szülés és a vajúdás során, hanem korábban keletkeznek.
A császár fájdalommentességének szembeállítása a vajúdás kínjaival már csak azért is sántít, mert manapság azért a kórházak többségében lehet epidurális fájdalomcsillapítást kérni vajúdás közben, illetve olyan kórházat lehet választani, ahol nagy gyakorlattal rendelkeznek ezen a területen. Vagyis szenvedni nem kötelező!
A vizelettartási nehézségek és a medence izomzatának gyengülése pedig a változó korban az erre hajlamos nőknél akkor is bekövetkezik, ha császárral szültek. Ráadásul az intim testtájak izomzata hatásosan karban tartható a megfelelő tornagyakorlatok segítségével.
