Gyermek tervezés - Szülés - Baba nevelés

Az Ikrek baba

0

Emellett az aranyos baba mellett nem lehet pihenni! Az esti elalvás kész cirkusz. Általában korán tanul meg beszélni, valószínűleg mászni, majd járni is. Mivel rendkívül mozgékony, egy percig se vegyük le róla a szemünket, csak így kerülhetőek el a kis balesetek. Értékeli a változatosságot és a barátokat. Minden nap más helyre kívánkozik, szívesen ül például autóban, vonzódik a vendégségekhez, a társaságokhoz, a látogatásokhoz, a különböző színű játékokhoz. Valósággal élvezi az életet. Élénk figyelemmel kíséri a körülötte zajló eseményeket, és rendkívüli mértékben igényli a társaságot. Amit lát és hall, azt a későbbiekben javarészt rögtön tovább is adja, mivel igen lényeges számára, hogy az aktualitásokról ő tájékoztathassa elsőként környezetét.

Érdemes már akkor is sokat beszélni hozzá, amikor ő maga még csupán mimikával és hangokkal képes visszajelezni. Gyorsan tanul, keveset betegeskedik, érdeklődő, mozgékony. Kedvence a játéktelefon, a rímes mondóka, szívesen nézelődik a kiságyából. Gyors mozgású, nem nagyon érdeklődik az ételek iránt, inkább azzal is játszik. Hajlamos a nap végéig ébren lenni. Mozgékonyságából adódóan nevelése sok türelmet és odafigyelést igényel. Fontos, hogy nap, mint nap biztosítsuk számára a megfelelő mozgáslehetőséget és levegőzést, különben nem lehet vele bírni. A mozgáshoz teret engedő, bő ruhák illenek hozzá. Szüleinek gondoskodniuk kell az elegendő mennyiségű játékról, amellyel boldogan elfoglalja magát, mert az unalmat nem viseli el, szinte fél tőle. A rendszeres tevékenységekre, a szokásrendszer elfogadására elég nehezen vehetjük rá, ám éppen azért, mert igencsak könnyen motiválható, az Ikrek gyermek számára fontos a jó napirend kialakítása. Mindig gondoskodni kell arról, hogy eleget pihenjen, mivel a sok élmény intenzív befogadása és feldolgozása során hajlamos túlfárasztani magát. Elalvás előtt teremtsünk körülötte nyugodt körülményeket, és türelmesen, nyugodtan várjuk ki, amíg lassan lecsendesedik.

Az Ikrek gyermek

Amint az Ikrek-szülött nagyobbacska lesz, szülei megtapasztalhatják, hogy a kitartás és a rendszeretet nem tartozik legfőbb erényei közé. Egyszerre több dologba is belefog, közülük sokat félbehagy, hogy máris új kaland után nézhessen. Hogy időben leküzdjük az állhatatlanságra és felületességre való hajlamát, az elkezdett foglalatoskodás befejezésére kell biztatni, bár hiba lenne ráerőltetni, hogy egy időben csak egy dologgal foglalkozzék. Erre egyszerűen nem képes; az Ikrek ugyanis akkor éri el a legjobb eredményt, amikor egyik feladatról a másikra ugrálhat, érdeklődése pedig hol nő, hol apad. Szereti a játékokat és elvárja, hogy mindenki játsszon vele. Nagy csevegő, jó néven veszi, ha sokat beszélnek hozzá. Emlékezőtehetsége kitűnő, elméje kifejezetten élénk. A gyermekközösségekbe többnyire jól beilleszkedik, sok barátot szerez, igaz, váltogatja is őket. Bár a hangyaszorgalom távol áll tőle, gyors felfogásának köszönhetően nemigen akad problémája a tanulással. Az alapos, elmélyült ismeretszerzés helyett sokkal szívesebben választja az információk könnyed felcsipegetését, ez pedig hajlamossá teheti a felületességre is. Dolgozataiban az Ikrek valószínűleg hosszú oldalakon keresztül fejti ki véleményét, ám annál kevesebb konkrétummal támasztja alá; a tényeket rendszerint unalmasnak találja. Kiváló felfogóképessége mellett figyelme nagyon hamar alábbhagy. Mindig új feladatra van szüksége. Humora és fantáziája miatt elbűvölő gyermek. A kemény felszín alatt nagy lélek bújik meg. Növekedése során, mint mindenki más, az Ikrek-gyermek is egyre gyakrabban kerül önálló döntéshelyzetbe. Ez pedig nem ritkán problémát jelent számára, ugyanis egy-egy lépés mellett és ellen egyaránt rengeteg racionális, logikus érvet képes kiagyalni. Végül aztán az önmagával folytatott belső vitába belefáradva fejest ugrik az eseményekbe, vagy ha teheti, halogató technikát választ.

Az Ikrek kamasz

Kamaszként képes a javára fordítani a kialakult helyzetet, így mindig ügyesen kivágja magát. Ösztönözni kell, hogy végigvigye a dolgokat, amelyekbe belekezdett, ugyanis az állhatatosság nem tartozik az erényei közé. Szereti az egyenrangú tárgyalófeleket.

Jelképvilága:

Uralkodó bolygója: Merkúr
Eleme: levegő
Fém: higany
Drágakő: achát
Minden színhez, de különösen a sárgához vonzódik
Virágok: gyöngyvirág, levendula, mirtusz

Erősségei:

  • Segítőkész és szociális
  • Jókedvű és barátságos
  • Beszédes és eszes
  • Alkalmazkodó és sokoldalú
  • Intellektuális és ékesszóló
  • Fiatalos és energikus
  • Nincs benne agresszivitás

Gyengéi:

  • Felületes és állhatatlan
  • Ideges és feszült
  • Néha bizonytalan
  • Tapintatlan
  • Túl játékos
  • Egyszerre sok dologgal foglalkozik, hajlamos szétforgácsolódni
  • A jótündérek ajándéka: Jó beszédkészség, igaz barátságok. Képes bárkit levenni a lábáról.

Álma: Szeretne híres lenni és sokat utazni.

Leave A Reply

Your email address will not be published.